A rossz adás jó téma a motorgumikról való csevegésre

A minap édesapám épp a helyi kábeltévé szolgáltatóra panaszkodott. Ugyanis az adás hol elment, hol pedig visszajött.
-Jó lenne már végre kihívni a szerelőket, hogy javítsák meg az antennát! -mondta. Miután tárcsáztuk a szolgáltatót és ismertettük a problémát, ígérték, hogy hamarosan érkeznek. Ki is jött egy pár napon belül a fickó, hozzálátott a szereléshez. Apukám pedig mint minden embert, a szerelőt is “vendégnek” tekintette, ezért kínálgatta mindenfélével. A szerelő viszont semmit sem fogyasztott. Édesapám előszeretettel ismerkedik idegenekkel, így őt is faggatni kezdte. Érdekelte, hogy szabadidejében mit csinál szívesen a férfi. Mire ő büszkén közölte, hogy leginkább motorozni szeret. 

Elmondta,hogy bármiről legyen szó, a legjobb Motorgumi akció: Robogó gumik, Sport és eduro motorgumik – MotorTire webshopban találhatók. A cég 2008 óta foglalkozik motorgumik árusításával, amit nagy szakértelemmel és lelkesedéssel végeznek már 13 éve. Pont annyira szeretik a Motorgumi akció: Robogó gumik, Sport és eduro motorgumik – MotorTire árusítását, ahogy a motorok szervizelését. Igazi szerelemmunka az övék.

A legmodernebb eszközökkel, a legújabb technológiák alkalmazásával és szakértő csapattal dolgoznak. Így mindent megtesznek azért, hogy munkájuk a lehető legmagasabb színvonalat képviselje közel s távol.

A szervizelésre online vagy telefonon lehet időpontot foglalni, ami minden hétköznap 8 és 17 óra között várja a javításra váró vasparipákat. Lehetőség van náluk online abroncs rendelésre is, minden délig leadott rendelést másnap (ha van raktáron az adott termékből)  DPD futárral kézbesítenek 2000 Ft szállítási díj ellenében. Ha csak délután 16:00-ig tudod leadni a rendelésed, azt a következő munkanapon dolgozzák fel. De semmi ok az aggodalomra, mert még így is 1-2 munkanapon belül kezedben foghatod az új abroncsokat.

Ha esetleg nem megfelelő a méret vagy bármi gond adódna és vissza szeretnéd küldeni a termékeket, erre 8 nap áll rendelkezésedre. Ennyi ideig állhatsz el a vásárlástól. Ebben az esetben pénzvisszafizetési garanciát vállalnak az adott termékre. A futárt visszaküldés esetén neked kell állnod (kivéve ha személyesen viszed vissza). De még így sem buksz rajta túl sokat, ha esetleg nem megfelelő gumikat rendelsz innen Motorgumi akció: Robogó gumik, Sport és eduro motorgumik – MotorTire. A megrendelt termékek árai természetesen bruttóban értendők, így plusz költségekkel sem kell számolnod (a szállítási díjon kívül persze).

Motorgumi szerelés mellett a motortire.hu webshop még autószervizelést is vállal. Ezt egy több pontból álló átvizsgálás előz meg, melynek során részletesen átnézik az autót. Körültekintően, mindenre kiterjedően elvégzik az átvilágítást. Ennek az a célja, hogy tényleg csak a cserére szükséges alkatrészek legyenek javítva. Ne végezzenek felesleges, szükségtelen munkát, amelyek ráadásul többletköltséget jelentenek az autó tulajdonosa számára. Vállalnak fék szervizt, futómű javítását-cseréjét, fényszóró beállítást, és számítógépes diagnosztikát is. A számítógépes diagnosztika BOSCH KTS típusú géppel  végzik, majd olvassák ki az esetleges hibakódokat, amik a további szervizelés alapjául szolgálnak.  A Motorgumi akció: Robogó gumik, Sport és eduro motorgumik – MotorTire szolgáltatásai tehát igen széleskörűek és kiterjednek a járművek minden alkatrészének vizsgálatára-javítására.

Az antennaszerelő nagyon képben volt a motorgumikkal és a szereléssel, így mindent részletesen elmesélt édesapámnak. Csak pislogtam, hogy hogyan érthet ennyi mindenhez valaki. Igazi polihisztor volt. Miután végzett, elrobogott a motorjával és vissza sem nézett. Mondanom sem kell, a tévé antennáját is tökéletesen megjavította. Soha többet nem adódott vele probléma.