A TV mániámnak köszönhetően lettek új téli gumijaim

Rengeteget nézek tv-t. Van olyan, hogy egész este, sőt egész nap csak azt nézem. Mondták már, hogy ez nagyon nem jó így, de mit csináljak? Mindenkinek megvan a maga függősége. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy nem dohányzom, nem iszom alkoholt, stb. Az én függőségem a kábel tv. A szolgáltató legnagyobb csatornájára fizettem elő, nem véletlenül. Van mindenféle csatorna a kínaitól, a szlovákig, amit csak el tudtok képzelni. Persze azért maradok főleg a magyar csatornáknál.

Az egyik nap szembejött velem egy reklám a téli gumikról. Mindjárt itt a tél, persze mi más pörögne most ezerrel, mint az autóm téli gumi cseréje, hiszen ennek van most szezonja. Ekkor bevillant, hogy ez teljesen nekem szól, hiszen le kell cserélnem a gumikat télire. Eszembe jutott a tavalyi kálváriám, vagyis, hogy milyen drágán vettem gumikat, így most célzottan a „téli gumi árak” kifejezésre kerestem rá.

Végig böngésztem rengeteg oldalt, mert szeretem alaposan meggondolni, hogy mit veszek, milyen minőségben és mennyiért. A nagy keresésben rátaláltam a gumidiszkont.hu oldalra. Nem tudom, hogy ismertétek-e már, én bevallom őszintén, hogy még soha nem hallottam róluk. Elkezdtem átnézni az oldalt, persze először a téli gumi árakat néztem meg és már ekkor nagyon szimpatikus volt. Főleg, hogy jóval olcsóbban találtam meg ugyanazt a márkát és típust, amit tavaly szinte horror áron vettem. Nézzük tovább az oldalt. Mivel webfejlesztő vagyok, így kicsit szakmai szemmel is pásztáztam. Megmondom őszintén, hogy egy nagyon igényesen és jól összerakott oldallal találkoztam. Az oldalon található egy blog is, amelyben rengeteg hasznos információt találunk gumi témában. Milyen gumit érdemes vásárolni, hogyan tároljuk a gumi, mire figyeljünk oda vásárláskor stb. Bár már jó régóta vezetek, mégis elolvastam mindet; nem árt felfrissíteni a rég megszerzett tudást.

De, ami a lényeg, hogy szinte mindenféle típusú gumiabroncs megtalálható náluk, az is ami az én autómhoz kell. A webshopban – mert bizony ez egy webshop, nem egy sima honlap – nagyon jól lehet szűrni a találatokat, aminek nagyon örültem, mert elképesztő sokféle gumit lehet itt megvásárolni, és szűrési lehetőségek nélkül, napokig keresgélhetnék megállás nélkül. Ki lehet választani, hogy milyen típusú gumit szeretnénk, milyen márkát, mekkorát, de akár az autónk típusa szerint is válogathatunk.

Mivel pont szabadságon voltam, és nagyon ráértem, így gondoltam telefonálok egyet, és felhívtam az ügyfélszolgálatukat. Nagyon kedvesen fogadták a hívásom, egyből megvolt a pozitív első benyomás, és nagyon segítőkészek is voltak. Elmondták, hogy milyen fajtát és miért ajánlanak, miért jó az a gumi. Szerencsémre volt is a raktáron abból a fajtából, amire nekem szükségem van, így azonnal meg is vettem. Nem ért meglepetés, mert ugyanazon az áron vásároltam, mint amit már korábban láttam a honlapon. Egyébként, ha valaki nem tudja személyesen átvenni, akkor lehet házhozszállítást kérni 1490 FT/ db áron, ami szerintem a gumi árához képest egyáltalán nem egy nagyon magas összeg. Persze ezt mindenki maga dönti el, nyilván a legegyszerűbb, ha személyesen el tudsz menni érte. Van lehetőség mind készpénzes, mind a kártyás vásárlásra. Ez csupán azért érdekes, mert voltam már olyan helyen, ahol csak készpénzzel lehetett vásárolni. Természetesen garanciát is vállalnak, sőt, ha nincs bevált szervized, akkor még az átszerelést is vállalják. És nem utolsó sorban a téli gumi árak is nagyon barátságosak.

Abszolút csak ajánlani tudom őket. Milyen érdekes, hogy egy mások által unalmasnak gondolt tévézésből mennyire hasznos és pozitív tapasztalatok is születhetnek, de persze ehhez azért nem árt figyelni sem.