Alapvetően elmondható rólam, hogy rendkívül ritkán nézek TV-t és még annál is ritkábban hallgatok rádiót, de ha valamilyen indíttatásból bekapcsolom valamelyiket, akkor biztosan reklámmal találkozom. A minap is így történt. Éppen egy autóreklámot közvetíttek a TV-ben. Finoman szólva majdnem leestem a székről, amikor meghallottam, hogy mennyibe kerül egy új autó, és ebben az árban még csak az alapelszereltség volt benne. Lehet, hogy másnak az az összeg aprópénz, az én kis szerény fizetésem mellett viszont nagyon is soknak tűnik. Ki is kapcsoltam a TV-t, hátha újabb sokkoló ténnyel szembesülök. Nem mintha nem tudnám, hogy minden mennyire drága lett, de azért még mindig meg tudok lepődni. A reklám hatására eszembe jutott az egyik ismerősöm, akit nem olyan régen új autóval láttam. Gondoltam, megkérdezem, hogy mennyiért vette és hogyan sikerült összespórolni rá a pénzt.
Cégautóban gondolkozol? Itt a kisokos hozzá!
Meglepetésként ért, amikor elmesélte, hogy nem az övé és nem is úgy vette. A cég, ahol dolgozik egy flottakezelő cég révén szerzett új cégautókat. Ők, mint dolgozók pedig bizonyos mértékben használhatják magán célra is. Mivel ez a téma nekem ismeretlen terület volt, ezért megkértem, hogy küldje át annak a cégnek a linkjét, akikkel a munkahelye felvette a kapcsolatot. Itt tájékozódhattam azokról az alapvető fogalmakról, amelyek a céges autókhoz kapcsolódnak. Ezek az alapvető fogalmak a hitel, a lízing, a tartós bérlet, az ÁFA és a maradványérték voltak. Természetesen nem mindegyik fogalom volt teljesen ismeretlen, de azt nem tudtam, hogy hogyan kapcsolódik a cégautókhoz és a flottakezelés világához.
Szerencsére a http://www.flottakezeles.hu/hitel-lizing-tartos-berlet-afa.html oldalon eléggé részletesen, konkrét számokkal és példákkal megmagyarázzák, hogy mi micsoda. Többek között az is kiderül belőle, hogy melyik opcióval milyen előnyökben részesülhetünk. Sőt még ábrákkal is próbálják még szemléletesebbé és közérthetőbbé tenni a témát. Én ezt különösen értékeltem, hiszen a puszta kíváncsiság vezetett el a weboldalukhoz. Nem vagyok jártas a témában és nem is tervezek cégautót venni, viszont szeretek tájékozott lenni. Ezt a célt teljes mértékben kiszolgálja a cikk.
Meglepődtem, hogy ennyiféle lehetőségünk van, hogy céges autóhoz jussunk. Azt meg pláne nem gondoltam volna, hogy bizonyos szempontok miatt előnyösebbek ezek, mintha autót vennénk. Ilyen előny például, hogy ha úgy béreljük az autót, akkor a bérbeadó cég gondoskodik a szervizelésről, karbantartásról. Ezzel időt és pénzt is spórolva nekünk.
Arról is szó volt a cikkben, hogy az ÁFA hogyan alakul bérelt autók esetén. Mindkét fél jól jár, a bérbeadó cég is és a bérbevevő is. Itt említették meg azt is, amelyről az ismerősöm beszélt. A magán és üzleti használatot. Ez ugyanis befolyásolja az ÁFA-t. Ha a bérbevevő cég magánhasználatot engedélyez a dolgozóknak, akkor a bérleti díj ÁFA-ja a csak a magán és üzleti használat arányában igényelhető vissza. Konkrét példán keresztül megnézve: ha a bérbevevő cég 15% magánhasználatot engedélyez a dolgozóknak, akkor a felszámított ÁFA 85%-át lehet csak visszaigényelni. Ilyen esetben, szükség van arra is, hogy az üzleti használatot dokumentált útnyilvántartással igazoljuk.