Az akciós újság beköltözött a nappalimba

Amikor beköltöztem az első saját lakásomba már több háztartási eszközzel is rendelkeztem, hiszen a tévé az elengedhetetlen része volt az albérleteimnek is korábban. Az első albérletben egy elég leharcolt, régi típusú fekete nagy dobozos tévé volt. Az első dolgom volt, hogy elcserélem egy modernebb verzióra. Így a költözéskor ezt is vittem magammal, azonban mivel új hely, új tévé is dukált.

A technikai újdonságokat, újításokat napi rendszerességgel követem, különösen a digitális eszközök kiválasztása pont emiatt egy elég hosszadalmas folyamat nálam. Utánanézek a legapróbb részleteknek, mint felbontás, gyártói garancia, energiaosztály. Talán az egyik legfontosabb az ár után, a kijelző hasznosítható mérete. Mindenesetre tényleg képes vagyok órákat szüttyögni a megfelelő termék kiválasztásával.

Mint minden nappalinak, így az enyémnek is ékes része a tévé. A lakás berendezésénél ennél a helyiségre fektettem a legtöbb időt és energiát. Mivel imádok tévét nézni, így fontos volt, hogy egyfajta szentély legyen kialakítva. Ugyanakkor a büdzsém adta lehetőségek elég korlátozottak voltak, szóval a pro és kontra listámra több szempontot is fel kellett vinnem, mint egyébként tenném.

https://akcioleso.hu/media-markt-akcios-ujsag

Tisztában voltam vele, hogy muszáj megtalálnom azt a helyet, ahol a minőségi termékek leárazására esély van. Ekkor fedeztem fel a https://akcioleso.hu/media-markt-akcios-ujsag oldalt, ahol nem csak havi akciókról szólnak a kampányok, hanem vannak heti és néhány napos akciók is. A Black Friday akciók különösen kecsegtetőek voltak ebből a szempontból.

Már alapból a Media Markt honlapja nagy segítség volt a választásomkor az opciók szűkítésében, hiszen minden apróbb tulajdonságát kilistázta az adott terméknek. Órákig böngésztem a honlapjukat, az akciós újságjaikat pedig szinte függőként néztem. Naponta jártam vissza a weboldalukra, mivel néhány napos akcióik is vannak, ezért semmiképp nem akartam lemaradni a számomra legkedvezőbb ajánlatról. De ezeket az ajánlatokat most már az akcioleso.hu-n figyelhettem.

Teltek-múltak a napok, a https://akcioleso.hu/media-markt-akcios-ujsag oldal pedig a könyvjelzőim között az első helyen kapott helyett. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy idős ember, aki az akciós újságokat bújja hétről hétre és képes akár több üzletbe is elmenni csak azért, hogy a legkedvezőbben tudja megoldani a heti bevásárlását. Ugyanakkor büszke is voltam magamra, mert amíg megtaláltam a megfelelő tévét, addig a spórolást is tökélyre fejlesztettem.

Arról pedig nem is beszélve, hogy a Media Markt kínálatát szinte teljes mértékben megismertem. A baráti találkozókon már viccelődés tárgya is lettem, hiszen minden második történetbe bele tudtam szőni az akciós újságban látottakat.

A böngészés és várakozás azonban meghozta gyümölcsét, a nappalimba bekerült az akciósan vásárolt új smart tévé. A kanapéra teljes megelégedéssel huppanok le munka után, és egy cseppet sem érdekel, hogy a barátaim cukkolnak a vásárlási folyamatba fektetett energiámért. Megjegyzem, azóta több alkalommal nálam rendeztünk közös sorozatnézést, és egy komplett házimozi rendszer kiépítését is elkezdtem már megtervezni. Szóval, tényleg igaz a mondás, az nevet, aki utoljára nevet.