Az antenna és a napelem jól megfér a tetőn egymás mellett

Egy ideje elegünk lett a korábbi tévé szolgáltatónkból, ezért úgy döntöttünk, hogy váltunk. A mostani tévé csomagunkban sokkal több csatornát foghatunk, és a szolgáltatás minősége is kifogástalan. Most már zavartalanul tudom nézni az összes kedvenc műsoromat, és több külföldi csatornát is tudok nézni. Az egyetlen hátulütője a cserének az volt, hogy antennát kellett felszerelni a háztetőre. Ezzel alapesetben semmi probléma sem lenne, hiszen a kényelmes tévézés megér ennyi fáradságot.

Mi azért szerettük volna a tetőt teljes mértékben szabadon hagyni, mert a közeljövőre tervbe van véve egy napelemes rendszer telepítése a házunkra. Arról már hallottunk, hogy a tetőn lévő árnyékoló tényezők, mint amilyen a tetőn lévő antenna is, csökkenthetik a napelem rendszer hatékonyságát. Szerencsénkre a szolgáltató fel tudta szerelni az antennát egy olyan helyre, ahol nem fog minket akadályozni abban, hogy telepíttethessük a rendszert.

Ahhoz, hogy a megfelelő méretű napelemes rendszer kerüljön telepítésre, az árnyékoláson kívül több egyéb szempontot is figyelembe kell venni. Először is, az épületünk tájolását, a tető dőlésszögét, valamint a tetőszerkezet állapotát. Emellett fel kell mérni azt is, hogy mennyi és mekkora energiaigényű fogyasztó található a házban. Ezeket a méréseket csakis profi szakemberekkel érdemes elvégeztetni. Ha sikerül a tökéletes rendszert telepíteni, az idővel nem csak lenullázza a villanyszámlánkat, hanem még a telepítés költsége is megtérül néhány éven belül. Arról nem is beszélve, hogy csökkenthetjük a károsanyag-kibocsátásunkat is általa. Sőt, ha rendelkezünk a kellő tetőfelülettel, és bővíthető a rendszer, akkor akár még elektromos fűtésre is válthatunk.

Jelen pillanatban még nem rendelkezünk a megfelelő anyagi kerettel ahhoz, hogy a napelemes rendszer telepítése megoldható legyen. Azonban körül-belül egy éve minden hónapban félreteszünk rá egy kisebb összeget. Sőt, mint nem olyan régen értesültünk róla, több napelemes pályázat is elérhető. Az MFB például 0%-os kamattal kínál hitelt, amelyet kifejezetten megújuló energiaforrások bevezetésére lehet felhasználni. Ha minden jól megy, hamarosan nem csak a tévé szolgáltatónkat, hanem az energiaszolgáltatónkat is leválthatjuk.