A kábeltévé elterjedése óta, aki azt meri mondani, hogy lehet otthon unatkozni, az hazudik. Megszámlálhatatlan csatorna áll rendelkezésünkre, melyek között biztosan találunk olyat, amelyen a műsor leköti a figyelmünket.
Az emberek többségéhez hasonlóan én is kedvelem a televíziós műsorokat. A recept műsorok, lakberendezési, DIY és szépségápolási témájú adások igazi aduásznak számítanak nálam, ha mozgóképek által szeretném elfoglalni magam.
A minap egy igazán nekem való kisfilmet találtam: a 2 műsorvezető hölgynek az volt a feladata, hogy interneten közzétett szépségápolási praktikákat kellett kipróbálniuk, és az ezekkel kapcsolatos tapasztalataikat osztották meg a nézőkkel. Ha egyszerűen akarnám mondani, vagy megcáfolták, vagy alátámasztották az adott dolog hatékonyságát. Mivel nagyon tetszett a koncepció, és én is szívesen próbálok ki új dolgokat, így megfogalmazódott bennem az elhatározás, hogy megvalósítom mindezt én is kicsiben, és végre megoldást keresek a szem alatti táskák megszüntetésére.
Mivel már régóta küszködöm a problémával, volt előismeretem, így szerencsére viszonylag hamar ráállt az agyam az ismétlődő, működésképtelen házi praktikák felismerésére. Azonban az internet, a modern kor enciklopédiája még így is zavarba ejtően sok megoldást kínált. A kezdeti nagy remények ellenére hamar alábbhagyott a lelkesedésem. Már majdnem beletörődtem, hogy az én szemem örökké táskás marad, amikor rátaláltam egy igazán különleges webshopra, ahol A-tól Z-ig minden lehetőség fel volt sorolva a kezelési lehetőségeket illetően. Két dologgal tisztában voltam: az otthoni módszerek rajtam már nem segítenek, és plasztikai műtétet sem szeretnék, így hamar körvonalazódott, mi lesz az én utam.
Az instantense.hu oldalán elérhető egy szemkörnyék ápoló, az InstanTense Plus szérum, ami gyors, látványos eredményt kínál. Láttam és próbáltam már sok krémet, és önmagában ez az ígéret még nem lenne túl egyedi, de engem meggyőzött, hogy klinikailag tesztelt formulával dolgozik, hatása tudományosan igazolt. Ez elég meggyőző volt számomra, hogy megvásároljam. De persze, az is nagyban segített az elhatározásban, hogy jó pár videó van fent az oldalon, ami a szérum hatékonyságát bizonyítja. Mert bevallom, nem igazán akartam elhinni, hogy pár perc alatt láthatóvá válik az eredmény, hiszen jó pár ilyen ígérettel szembesültem korábban. A videók azonban egyértelművé tették számomra, hogy ez esetben, a látványos, pár percen belüli eredmény nem csupán mese: a videókon olyan hölgyek szerepelnek, akik szintén küzdenek szem alatti táskákkal. Felviszik a szemkörnyékre ezt a szérumot, és stopperrel mérik, mennyi idő után válik láthatóvá az eredmény. És elképesztő! Tényleg csak pár percről van szó. A legmegdöbbentőbb az, hogy látni lehet, ahogy pillanatról pillanatra, egyre kisimultabbá válik a hölgyek arca, és a táskák, huss, eltűnnek.
Azt gondoltam, hogy ha van valami, ami a szem alatti táskák megszüntetése érdekében hatékony, akkor ez a szérum az. Rögvest meg is rendeltem, nem szórakoztam tovább.
Szerintem utoljára gyermekkoromban a Mikulást vártam így, mint most azt, hogy kipróbáljam a krémet. A szem alatti táskák megszüntetése már régi álmom, így érthető, hogy izgatottan vártam, hogy ez más lesz-e, mint a többi. Teszt után jelentem: igen, ez más, mint egy átlagos szemránckrém! Az első kezelést követően úgy éreztem magam, mintha valami varázslat történne velem: szinte percek alatt feszesebbé tette a bőröm; tökéletesen hozta a várt és beígért eredményt. A környezetem véleménye is ezt támasztotta alá, ugyanis hamar elkezdtek bombázni a kérdésekkel, hogy mit csináltam, hogy így megváltoztam. Bár nem mindenki jött rá azonnal, mi a ragyogásom titka, a változás mindenkinek feltűnt. Végre egy termék, aminek a hatása nem csak humbug, és nem csak a szem környéki bőr kezelésére alkalmas, hanem tökéletes önbizalom növelő szer is!
Nem is értem, miért nem ezzel foglalkoztak a lányok a tévében. Nem tudja valaki, hol tudnám ajánlani nekik?