Már megint a családom húzott ki a slamasztikából

Nemrég írtam róla, hogy nagy örömömre új lakásba költöztem. Arról viszont még nem meséltem, hogy bár ahol korábban laktam az nem az enyém volt, de segítettem eladni a nagymamámnak.

Még szerencse, hogy bevállaltam ezt a dolgot, mert menet közben nem várt nehézségek léptek fel. Amikor már időpontot akartam egyeztetni az ügyvédhez, akkor szóltak, hogy vigyem az energetikai tanúsítványt is. A micsodát?! – kérdeztem vissza. Az a helyzet, hogy ilyen dokumentumról még nem is hallottam korábban és pláne nem volt fogalmam arról, hogy hogyan lehet hozzájutni. Véletlenül szóba hoztam aznap este a családi vacsorán és mindentudó apukám meg is mondta, hogy ő hol szokta csináltatni az e-tanúsítást, amikor szüksége van rá. Említette, hogy este 8-ig nyugodtan hívhatom őket, így nem vesztettem egyetlen napot sem az ügyintézéssel. Másnap délelőttre már meg is beszéltem egy időpontot a szakértőjükkel, aki kijön megnézni a nagyim lakását és besorolja a 12 kategória egyikébe, ami az erre létrehozott skálán helyezkedik el. Ehhez meg fogja vizsgálni a fűtést, a meleg vizes rendszert, az ajtókat, ablakokat és bizony még az ingatlan tájolását is.

Ezután már csak azt kell eldöntenem, hogy SMS-ben, e-mailen vagy futárszolgálattal kérem az eredményt, amit azonnal be is nyújthatok az ügyvédnek.

Nagyon szimpatikus egyébként nekem az, hogy az e-tanúsítás az ország egész területén elérhető, illetve, hogy az áraik teljesen transzparensek a weboldalukon. Három dologtól függ, hogy mennyit kell fizetni a szolgáltatásért: az ingatlan méretétől, az elhelyezkedésétől és attól, hogy lakásról vagy családi házról van-e szó.

Szuper gyorsak és olyan olcsók, hogy még árgaranciát is vállalnak.