Mennyibe kerül egy napelemes rendszer, ha nincs pályázat?

Korábban már írtam arról néhány gondolatot, hogy szeretnénk napelemet a tetőnkre, de egyelőre nincs meg rá a keret. Szerencsére vannak persze pályázatok, amikkel gyakorlatilag 0%-os kölcsönt lehet felvenni, amit az általunk megválasztott, akár rendkívül barátságos futamidővel fizethetünk vissza, de ezek a pályázatok sincsenek mindig a porondon, például ha az adott évben, az adott területen már elfogyott az igényelhető támogatások száma. Éppen ezért arra gondoltam, hogy most megosztok veletek pár gondolatot arról is, hogy mennyibe kerül valójában egy napelemes rendszer kiépítése.

Sok ilyen történetet hall az ember a TV-ben is, de azt valahogy mindig olyan mesterkéltnek találom, hogy most akkor el kéne hinnem azokat a számokat, vagy csak kozmetikázza az interjú alany, hogy ők tűnjenek a legjobbnak. Éppen ezért a TV információi helyett általában inkább az internetre bízom magam, mert egy hivatalos honlapon nem adhatnak írásba akármit.

Találtam egy fotovoltaikus rendszerek telepítésével foglalkozó cégek, akiknek a honlapján (napelemrendszer.info) részletes információ van arról, hogy valójában mennyi is a napelemek ára. Bár arra is feketén-fehéren felhívják a figyelmet, hogy mindez csak tájékoztató jellegű adat, hiszen minden épület más adottságokkal bír, ami jelentősen befolyásolhatja, hogy hogyan alakulnak a költségek.

Első körben érdemes megnézni a házunk éves villamosenergia fogyasztását, mivel ez az az érték, amiből meg lehet saccolni, hogy mekkora napelemes rendszerre lesz szükségünk. Ha ezt megtettük, akkor oda tudunk navigálni a napelem árakat tartalmazó aloldalra és máris látjuk a listát. A 3 kW-os fotovoltaikus rendszerektől egészen a 20 kW-ig minden megtalálható, nekünk csak simán rá kell kattintani és kiválasztani, hogy mi milyen berendezést szeretnénk a házunkra.

Bármelyik opciót is választjuk egy nagyon szimpatikus formula kerül a szemünk elé: három azonos teljesítményű, mégis különböző márkájú berendezésekből összerakott opciót látunk a konkrét bruttó áraikkal együtt. Ez azért nagyon hasznos, mert esetleg mi magunk is utána tudunk olvasni, hogy az egyes márkákról mit írnak a neten és el tudjuk dönteni, hogy szerintünk megéri-e a többletköltséget vagy sem. Általánosságban úgy láttam, hogy azonos típusú napelemmel dolgoznak, csak az inverter a más a kínálatban. Nagyon fontos alkatrészről van szó, hiszen ez az, ami átalakítja a napelemekben generált egyenáramot a háztartásokban is felhasználható váltóárammá. Enélkül nem sokra mennénk a napelemeinkkel, ezért szerintem érdemes a legjobb minőséget választani belőle. A 4 kW-os rendszer esetén a legdrágább és a legolcsóbb opció között közel 300 000 forint különbség van. Szerintem mindenképpen érdemes utánaolvasni, aztán kikérni a szakemberek véleményét, mert lehet, hogy első ránézésre ez soknak tűnik, de abban a távlatban, amíg egy ilyen rendszer akár többszörösen is megtérülhet ez a kicsi többlet ráfordítás.

A Sharp napelemekről történetesen tudom (de csak mert megírták a honlapon), hogy 25 év teljesítménygaranciát adnak hozzá, ami annyit jelent, hogy legalább 25 éven keresztül a teljesítményének minimum a 80%-át kell hoznia. Huszonöt év. Nekem mindig megnyugtató egy olyan rendszer telepítésébe belegondolni, ami végre nem a fogyasztói társadalom klasszikus megveszem-használom-eldobom terméke, hanem olyan élettartamra tervezik, ami méltó a családi házak élettartamához mérten is.

Az napelemek ára alatt az is nagyon tetszett, hogy minden teljesítménynél megosztottak néhány történetet, néhány olyan projektet, amit magánszemélyeknél, családi házaknál már megvalósítottak. Mindig jó dolog valós fotókat látni és elképzelni, hogy milyen lehet majd a mi tetőnkön a rendszer. Meg persze ez is valahogy személyesebbé és hitelesebbé teszi a dolgot.

Remélem hamarosan lesz új pályázat, vagy sikerül összegyűjteni a hiányzó összeget, és máris felkeresem ezt a céget, mert nagyon szimpatikus az ajánlatuk, ráadásul ingyenes jönnek házhoz felmérni a helyszínt.

napelemek ára