Régi és új találkozása: antennás tévé és mobil gumijavítás

A szüleimnek van egy kis folyóparti házikója, ahol nyári hétvégéken összegyűlik a család. A felnőttek sütögetnek, a gyerekek szaladgálnak, játszanak a szabadban, majd az ebéd utáni fák alatti pihenőt követően, mindenki elvonul a strandra úszni, labdázni, vízbe ugrálni, barátokkal társalogni. Kinek mihez van kedve. Ilyenkor mindenki igyekszik a legtöbb időt a szabadban eltölteni , de azért a kis házban van egy tévé is, mert a szüleim rendszeresen a folyóparti telken töltik az egész hétvégét. A kábelszolgáltatás nem ér el odáig, ezért a jó öreg antennás változatra kell hagyatkozni. A célnak megfelel, hiszen a lényeg nem a tévézés, inkább a szabadban töltött tevékenység.

Idén nyáron a szokásokhoz híven a család összegyűlt a telken. Elkészült az ebéd, jöhetett a pihenés, a gyerekek kicsit eljátszadoztak, majd amikor a nap már nem járt olyan magasan lementünk a strandra csobbanni. A strandról visszatérve még egy közös kávézás, majd indultunk volna haza. De csak volna, ugyanis azt vettük észre, hogy az autónknak lapos a kereke. Na, most mihez kedjünk? Pótkerék a kocsiban nincs, emelőnk ugyan még akadna, de se a kereket kicserélni, se a gumit megjavítani nem tudjuk. Szerencsére ma már mindenkinél van egy mobiltelefon, és a kiváló lefedettségnek köszönhetően térerő is akad. Rákerestünk hát a neten a gumiszervizekre, és rátaláltunk a lacigumira. Számunkra tökéletes megoldást kínáltak: a mobil gumijavítást. Értesítés után kb. fél órával már kint is voltak a helyszínen. A szervizautójuk fullos, minden problémát azonnal, helyileg tudnak orvosolni. Miután az autót felemelték, leszerelték az érintett kereket, majd eltávolították róla a sérült gumit. Kiderült, hogy valamilyen éles tárgy hasította fel, és új gumiabroncsot kell beszereznünk. De ez sem jelentett gondot, hiszen elláttak bennünket egy kölcsön pótkerékkel, amíg a saját gumirendelésünk megérkezik. A helyszínen defektes gumit is tudnak javítanak, és centrírozásra alkalmas eszközzel is fel vannak szerelkezve. Gyors, szakszerű segítségben részesültünk.

Közben a szomszédunk is átjött, mert látta a szervizautót, és a mobil gumijavítás őt is érdekelte, ugyanis van egy kisebb cége, ahol néhány autóból álló flottát tart fenn. Az éves gumicserék alkalmával a megadott időpontokban meg kell jelennie a gumiszervizben, hogy a nyári vagy a téli szetteket lecseréljék. Ehhez legalább két emberre van szükség, hogy amíg a csere folyik, addig őt visszavigye valaki a másik autóért, és így tovább. Viszont mennyivel gazdaságosabb, ha a gumicsere helyileg, az ő cégüknél történik, mert amíg a gumis dolgozik, ők is végezhetik tovább a napi tevékenységüket, nincs várakozás, felesleges fel-le furikázás, időkiesés. Ez egy tökéletes megoldás. A honlapon fenn van a telefonszám, ahol egyeztetni tud, sőt a céges flották számára egyedi árajánlatot is adnak. A gumiszerelés árai természetesen változók, függnek az abroncs méretétől is. Mindenben van valami jó: úgyhogy a mi szerencsétlenségünk végül a szomszéd szerencséjének bizonyult, és a mobil gumiszerviz is szerzett magának egy egy egész flottányi autóval rendelkező új ügyfelet.

mobil gumijavítás