Hétkor már a furgonban ültünk Ferivel, a termosz kávé a két ülés között billegett, a hátsó polcon pedig csörögtek a koaxkábel tekercsei. Aznap négy cím volt a listán: egy társasházi közös antenna, amin a lakók szerint „havazik a kép”, két családi ház, ahol új műholdtányér kellett, és egy idős bácsi, akinek a tévéje egyszerűen csak „nem fogja a csatornákat”. Ez utóbbi a legnehezebb, mert ott bármi lehet a hiba, a fali aljzattól a tetőn rozsdásodó tartóig.
Tizenegy éve szerelünk együtt, és nálunk minden tetős munka ugyanúgy kezdődik: megnézzük, mennyire áll stabilan a tartócső; meghúzzuk a bilincseket; ellenőrizzük a csatlakozókat, mert a nedvesség mindig ott jut be először; végül műszerrel beállítjuk a jelet, és addig nem jövünk le, amíg a nappaliban ülő ügyfél rá nem bólint, hogy most már tiszta a kép. Feri szerint a jó szerelő nem a tetőn látszik, hanem a következő viharnál, amikor nem csörög a telefon.
A társasháznál persze kiderült, hogy a fejállomásban egy régi erősítő adta meg magát, a bácsinál pedig a vihar fordította el a tányért pár fokkal. Ezek a napok mindig hosszabbak a tervezettnél. Délután, a harmadik címről a negyedikre tartva, a 4-es úton araszolva Feri hirtelen lehalkította a rádiót, és azt mondta, régóta szeretne valamit megbeszélni velem. Ismerem annyira, hogy tudjam: ha ő lehalkítja a rádiót, abból komoly beszélgetés lesz.
Kiderült, hogy egy ideje azon gondolkodik, mi lenne, ha a két egyéni vállalkozásunkból végre egy közös cég lenne.
Ebből a beszélgetésből lett végül egy egész estés olvasgatás a grossoffice.hu oldalán, de addig még sok kilométer volt hátra. Az ötlet nem volt új, inkább csak mindig halogattuk. Évek óta együtt dolgozunk, közösen vettük a mérőműszert, közösen tartjuk a furgont, mégis két külön számlatömbbel járunk, és minden nagyobb társasházi munkánál fejszámolással osztjuk el, ki mennyit számláz. Feri szerint egy kft alapítása rendet tenne ebben, és a nagyobb megrendelők is szívesebben szerződnek céggel. Annyit kértem, hogy mielőtt bármit eldöntünk, nézzük meg pontosan, mi vár ránk.
Aznap este a kocsiban ülve, a negyedik cím előtt parkolva, a telefonomon kezdtem keresgélni, és ott találtam egy összefoglalót a kft alapítása témájában, és mivel a munkánk is listákból áll, úgy döntöttem, kérdésenként megyek végig rajta Ferivel. A következő napokban, két tető között, ezeket a pontokat beszéltük át.
Az első kérdés az volt, kinél kezdődik az egész. Az oldal szerint a kapcsolatfelvétel az ügyvéddel indul, aki vagy e-mailben kéri el az adatokat, vagy először személyesen leül az alapítókkal. Az ügyvéd előkészíti az iratokat, mi elolvassuk és aláírjuk, ő ellenjegyzi, majd benyújtja a cégbírósághoz. Feri itt közbeszólt, hogy nekünk nincs ügyvédünk. Megbeszéltük, hogy a könyvelőnket kérdezzük meg, kivel dolgozik szívesen, így ezen nem kellett tovább rágódnunk.
A második pont a pénz volt, mert mindketten attól tartottunk, hogy egy kft-hez egyből nagy összeget kell félretenni. Az oldal szerint a törzstőkéből alapításkor akár egyetlen fillért sem kell rögtön befizetni, a befizetésre legfeljebb két év köthető ki. Ugyanott azt is leírják, hogy ennek ára van: amíg nincs befizetve, a tag a hiányzó összeg erejéig felel a cég tartozásaiért, és osztalékot sem vehet fel. Ezt a részt kétszer is felolvastam Ferinek a műszerfal fölött, mert pont az ilyen apró betűkön szokott elcsúszni egy jó terv. Végül megbeszéltük, hogy a pontos összeget és a befizetés módját a könyvelőnkkel együtt döntjük el, nem a furgonban.
A harmadik kérdés a cégnév lett, és ezen többet nevettünk, mint az egész héten összesen. Feri valami nagyon hangzatosat akart, olyasmit, ami egy repülőtéri reklámtáblán is megállná a helyét, én valami egyszerűt, amit egy idős ügyfél is meg tud jegyezni a telefonban, és ki tud betűzni az unokájának. Egy hétig minden piros lámpánál előállt egy újabb ötlettel, amiket a kesztyűtartóban talált blokkok hátoldalára írtunk fel. Az oldal szerint a bíróságok gyakorlata az, hogy a névnek legalább három, de inkább négy betűben különböznie kell a már létező cégnevektől, és egy sorszám vagy évszám hozzáadása nem számít eltérésnek. Azt is megtudtuk, hogy település nevét csak az adott önkormányzat hozzájárulásával lehet a cégnévbe tenni, így a lakóhelyünkre utaló ötlet rögtön kiesett.
A negyedik pont az időzítés volt. Szezonban dolgozunk, ősszel és tavasszal alig van szabad napunk, ezért fontos volt tudni, mennyi ideig áll a dolog. A tájékoztató szerint a bejegyzés túlnyomó többségében 2-3 munkanap, ritkán 8-10 nap, ha az adóregisztráció elhúzódik. A bejegyzésről e-mailben és telefonon is értesítést kap az ember, az ügyvédtől érkező e-aktákkal pedig már mehet is a bankba számlát nyitni. Feri ekkor kijelentette, hogy akkor ezt télen csináljuk, amikor úgyis kevesebb a tetős munka, és a jeges tetőcserepekre amúgy sem szívesen mászunk fel. Januárban a hívások nagy része úgyis csak telefonos hibakeresés, „próbálja meg kihúzni és visszadugni” típusú beszélgetés, így lesz időnk leülni az ügyvéddel és a könyvelővel is.
Az ötödik kérdés volt a legkevésbé látványos, mégis ezen gondolkodtam a legtöbbet: hova kerüljön a cég székhelye. Egyikünk sem akarta a saját otthonát megadni, Feri azért, mert a felesége hallani sem akart róla, én pedig azért, mert ki tudja, hol lakunk öt év múlva. Itt jött jól, hogy a grossoffice.hu fő profilja éppen a székhely biztosítása, és az oldaluk szerint az ügyfelek kapcsolattartási adatait üzleti titokként kezelik. Feri feleségének ez többet számított minden másnál, mert attól tartott, hogy a mobilszámuk mindenféle listákra felkerül, és a vacsoránál is ügyfelek hívogatják majd.
A hatodik, egyben utolsó pontot mi tettük hozzá a listához: mi az, amit nem az internetről, hanem a könyvelőtől kell megkérdezni. Az oldal maga is azt írja, hogy az adózási nyilatkozatot előtte a könyvelővel érdemes egyeztetni. Ezt komolyan vettük, és külön lapra írtuk össze a kérdéseinket, hogy ne a telefonban, félig a létrán állva próbáljuk megbeszélni. Felkerült rá, hogyan számlázzuk ki a közösen vett mérőműszert, mi legyen a furgonnal, és hogyan osszuk el a munkát, ha egyikünk megbetegszik a szezon közepén. Ezek nem jogi kérdések, hanem a mi hétköznapjaink, de kiderült, hogy ezekről korábban sosem beszéltünk ilyen nyíltan.
Mire a szezon végére értünk, a papírjaink már egy mappában voltak a furgon kesztyűtartójában, a kábelvégek és a garanciajegyek között. Furcsa érzés volt, hogy egy ilyen nagy döntés ugyanott született meg, ahol a bilincseket és a csatlakozókat tartjuk.
Azóta, ha egy ügyfél azt kérdezi, miért kell ennyit állítgatni egy tányért, mindig azt felelem, hogy a jó jelhez türelem kell, és egy kis rend a háttérben. Ugyanezt tanultuk meg a saját cégünkkel is. Feri telefonján a grossoffice.hu tájékoztatója azóta is a megnyitott lapok között van, a navigáció és a műholdbeállító alkalmazás mellett.