Már gyerekként is vonzódtam a veszélyes helyzetekhez
Gyerekkoromban mindenféle csínytevésbe nagy örömmel vetettem bele magam, szinte folyton láb alatt voltam valahol. A szomszédaink már szinte legyintettek rá, amikor édesanyám szörnyülködve mesélte egynéhány lázadó gyerekkori próbálkozásomat. “Ugyan, hiszen már a feje is olyan kis csibészes, a szeme sem áll jól!” – mondták ilyenkor, anyám pedig csak még nagyobb letargiába temetkezett mindettől. Kamaszkorom környékén aztán nagyon elkezdtek érdekelni a nagy, ipari gépek. Az acélmegmunkálás különösen izgatta a fantáziámat. Ez olyasmi érzés lehet, mint amikor megszelídítesz valamit, gondoltam magamban, ahogyan elképzeltem, ahogyan a munkások keze alatt úgy hajlik az acél, ahogyan azt ők szeretnék. Én kereskedelmi szakközépiskolába jártam, és nem volt valószínű, hogy a szüleim kivesznek és átiratnak például a fémipari szakközépbe. Ettől függetlenül azért jó volt elidőzni ezen az ábrándon.
Az Acélpartner Kft. bemutatkozása a honlapon
És sajnos tényleg nem úgy hozta az élet, hogy fémmegmunkálással tudjak foglalkozni. Amikor leérettségiztem, adott volt a lehetőség, hogy beszálljak édesapám mellé az antenna webshopjába. Tulajdonképpen most már nem bánom, a középiskolában megszerzett tudásomat itt ugyanis kreatívan tudom kamatoztatni. Egyik ismerősöm azonban az acélfeldolgozásban helyezkedett el, nemrég ő mutatta meg nekem a https://acelpartner.hu/bemutatkozas oldalt is. Ha valakik, akkor ezek a srácok tudják, mi fán terem az acélmegmunkálás! Már a portfóliójuk is elképesztően széles. Természetesen foglalkoznak lángvágással, plazmavágással, élletöréssel, vagy éppen felülettisztítással is. Mindehhez pedig kiépült gép- és szerszámpark is áll a rendelkezésükre. Ezt persze nem is csodálom, hiszen a honlapjuk alapján a fent említett tevékenységeken túl akár acélszerkezetek gyártását, gépi forgácsolást, vagy éppen lemezlakatos munkákat is vállalnak.
De akkor beszéljünk egy keveset a gépparkjukról, amellyel a budapesti, X. kerületi telephelyükön dolgoznak. Rendelkeznek többek között lángvágóval, plazmavágóval, szemcseszóróval, valamint targoncával és híddaruval is. Aki kíváncsi rá, az a https://acelpartner.hu/bemutatkozas oldalon tájékozódhat arról is, hogy lemezek esetében milyen vágási tartománnyal dolgozik a cég, vagy hogy melyik a legnagyobb lemezméret, amit vágni tudnak. A feldolgozási kapacitásuk is irigylésre méltó. Ez egészen konkrétan 6-7 ezer tonna éves szinten! Nem csoda, hogy mind itthon, mint külföldön nagyon népszerűek a gépipari, energiaipari, és építőipari szereplők körében. A megbízhatóságukat pedig valószínűleg nem csak a referenciák és az elvégzett munka minősége igazolja, hanem bizony egy TÜV tanúsítvány is, ami ISO9001 alapokon nyugszik. Így bárki kérjen is tőlük árajánlatot, nyugodt lehet afelől, hogy minden a lehető legmegfelelőbb módon történik majd a munkavégzés során.
Ha válthatnék, az Acélpartner Kft. munkatársa lennék. Ti kértetek már tőlük árajánlatot?
De ha már az árajánlatkérésnél tartunk, hadd hívjam fel a figyelmet rá, hogy az oldalon keresztül néhány kattintással árajánlatot lehet kérni az Acélpartner Kft-től. Ha pedig bármi kérdésünk lenne, vagy valami nem lenne világos az árajánlattal kapcsolatban, akkor bátran hívjuk fel őket az oldalon feltüntetett telefonszámon. Ha szerkezeti vagy enyhén ötvözött acél megmunkálására kerestek szakembert, azt gondolom, a legjobb helyen jártok a https://acelpartner.hu/bemutatkozas oldalon. Legyen szó termikus vágással történő munkavégzésről vagy gépi forgácsolással történő anyagmegmunkálásról, az Acélpartner Kft. minden esetben minőségi, profi, megbízható munkát ad ki a kezei alól! Az ismerősöm legalábbis igencsak elégedett azzal a feladattal, amit rájuk bíztak, és csak pozitívan tud róluk nyilatkozni. Bevallom őszintén, ha egyszer mégis úgy alakulna az életem, hogy váltanék, és acélmegmunkálással kezdhetnék el foglalkozni, biztosan bekopogtatnék az ajtajukon. Mert ez egy olyan portfóliónak tűnik, ahol érdemes lehet tapasztalatot szerezni!
Nekem még hosszú idő lehet, amíg kitanulom az acélos szakmát, ti azonban ne habozzatok, és kérjetek árajánlatot az Acélpartner Kft. munkatársaitól még ma!